Post exam post

75 % - PASS AT GRADE B!!!!! :)

Felsőfokú nyelvvizsga kipipálva, hát nem hiába a sok éjjeli fogalmazás és a munkatársaim véget nem érő nyelvtani kérdésekkel való nyaggatása. Nagy kő esett le a szívemről, most már nincs megállás a környezetmérnök mesterképzésig! Merthogy a cél a felvételin megszerezhető összes pluszpont elsajátítása volt, ami az Erasmusnak és a nyelvvizsgának köszönhetően most már több is, mint kellene :)

A kalandhoz hozzátartozott egy 5 napos londoni kiruccanás is, ami igencsak eseménydúsra sikeredett. 

Hejehuja

Szombat

Vizsga reggel 8-tól délután 3-ig. Furcsa módon élveztem az egész napos kínzást, amin segített a tény, hogy minden szünetben kajálhattam :D a szóbelin egy ausztrál lányt kaptam, aki kissé visszavetette az angol nyelvbe vetett hitemet, de azért úgy látszik mégiscsak elég volt, amit produkáltam. A vizsga után shopping Beckyvel - a munkatársammal - az Oxford streeten sok őrjöngő nőcske között, este pedig magyar táncházban jártunk Zitával. Igen, egy kis hazai Londonban.

Vasárnap 

Program: városnézés, - Tower Bridge, Shoreditch, Camden Market. Jártunk egy futurisztikus boltban is, ahol neonfényekből, fém fejkütyükből, elasztikus rikító ruhakölteményekből és 18as karikás, többnyire vicces eszközökből sem volt hiány. És végre szereztem igazi kézzel készült angol szuvenírt is a piacon, arról majd fotó is lesz később, addig maradjon az én titkom. Sörözőben is jártunk, ki nem hagytam volna az ír zenére szürcsölést; tágas, fabútorokkal berendezett igazi tradicionális helyet találtunk Zitával, ahol megpihentünk a hazautunk előtt. A másnapra nagy alvással készültünk.

Hétfő

Láttam sok-sok street art-ot, és végre az időn is álltam Greenwich-ben, amire már azóta vágyott a lelkem, mióta Sanci 12 évesen az idővonalon egyensúlyozott. Az oda vezető út talán még annál is izgalmasabb volt; a Temze alatti séta a csövön örök emlék marad. És lehet, hogy az ott dolgozóknak is, mivel a lift megszűnt üzemelni azt követően, hogy fotózkodtam, majd kiszálltam belőle. Zita szerencsére a koponyafotózó kényszerét is kiélte aznap, és a Gherkin-t is láttuk elégszer. Kis feltöltődés és isteni vacsora után pedig irány a londoni éjszaka, hogy végre méltó módón kiadhassam magamból az elmúlt 8 hónap party-energiáit. 

A Temze alatti horror-cső

Kedd

Kulturálódós és viccesfotózós nap, múzeumokat látogattunk: British Museum, National Gallery, és még véletlen egy designer ruha kiállításra is betévedtünk. A Trafalgar Square-t is láttam "felhőnyi galambokkal " meg egy nagy olimpiai számlálóval, amin azóta a napok száma már 2 jegyűre zsugorodott.  Igazi szőrösfejű beefeaterrel, azaz nagy kalapos angol kapuőrrel sajnos nem sikerült fotózkodnom, hacsak a lent látható fotót  nem tudjuk be annak. De betudjuk, és akkor nyugodt a lelkem. Menetelni viszont meneteltem piros egyenruhás őrrel, ROHAN-tam, és még régi típusú emeletesbuszra is felpattantam. Egészen addig amíg rám nem szólt egy illetékes úriember, hogy legyek szíves lehúzni a buszról, mivel ez nem egy buszmegálló, meg amúgyis hát na, mitképzelek magamról. Úgyhogy ezredmásodpercek alatt lemenekültem, de a fotó elkészült! MUHAHA!

A virtuális találkozás

Fáraózódás

A menekülés előtti pillanat

Hihetetlen jó 5 nap volt, soha soha nem fogom elfelejteni mennyire jó volt ott Zitával a szép, színes, esős, koszos, ázsiais, pirosbuszos Londonban.

Az elmúlt egy hónap tanulgatása után most végre élvezhetném a szabadidőt, ha nem zuhogna minden nap úgy, mintha dézsából öntenék. A mai szabadnapomat azért hasznosan töltöttem, mert a babysitterkedés mellett a bezártságot egy kis edzéssel ünnepeltem. A gyerekeket is próbáltam bevonni, hogy kiugráljanak magukból egy kis energiát, de a fenékgyakorlatoknál feladták, és inkább a kanapéról, sajtot majszolgatva próbálták megfejteni, hogy mi a jó eget is csinálok. Aztán persze beletaposták a sajtdarabokat a leterített takaróba.

Egy történetet még most el kell mesélnem, míg a fejemben van, hogy is történt pontosan. Egy esős délután betért egy idős pár a teázóba. Hajlott hátú öreg bácsi, és egy mellette lépegető öreg néni elfoglalták helyüket az egyik legkedvencebb asztalnál. Hosszas hezitálás után végül csak 2 kávét rendeltek, bár a bácsi igen gyakran pislogott a süteményes pult felé. Beszélgetésbe elegyedtünk, és a néni az egyik mondat után odabiggyesztette: hát bizony a bácsi 93. szülinapját ünnepli. Több se kellett, vittem is a hírt a konyhába, ahol egy gyertya került egy mini torta tetejére, majd énekelve elindultunk a 4-es asztal felé. Fürkésztem a bácsi tekintetét, vajon mikor is veszi észre, hogy a dal neki szól. Lépegettünk közelebb és közelebb, már egész közel jártunk amikor végre felénk nézett, és kivirult a ráncokkal tűzdelt arca. Ragyogó tekintettel követte a gyertyalángot amíg le nem került elé az asztalra, és örömében tapsolni kezdett amíg mind őt ünnepeltük. Hihetetlen megható volt. Az első mondat, ami elhagyta a száját, az volt, hogy a 93 év alatt még egyszer sem történt vele ilyen, és hogy az élet még mindig tud neki újat mutatni.

 Az ilyen pillanatokért érdemes pincérlánynak lenni, a sok hálás tekintetért, mosolyért, az integető huncut gyerekekért és a dicsérő szavakért. Meg persze az isteni teákért, amiket napról napra egyre jobban ismerek, szagolgatok és kóstolgatok. A legnagyobb elismeréseim egyikét is a héten kaptam, amikor is a főnököm egy viccelődést követően azt mondta, én vagyok a legkedveltebb dolgozó a vendégek körében. Nevettem egy sort, de aztán azt mondta, ez nem vicc. Rengeteget beszélgetek helyiekkel, turistákkal, kicsikkel, nagyokkal, magyarul, angolul, vagy éppen ahogy esik. A múltkor egy francia, angolul alig beszélő vendég tévedt be hozzánk, és a munkatársaim kétségbeesve rohangáltak utánam, hogy "Anett, we need you!" Aztán mikor közöltem, hogy franciául nem beszélek, nem akarták elhinni, mondván "Dehát te minden nyelven tudsz!!!". Jól esik az ilyen bók az embernek, mégha hazugság is.
A munkatársaimat lelkesen tanítom magyarul, egyikük már közel tökéletes kiejtéssel kér tőlem ELNÉZÉST magyarul, a másik pedig minden alkalommal közli velem, hogy "Nagy mosooooly", amikor szükséges. És lám, tényleg működik. A GY betű oktatását viszont kezdem feladni, bár már javulnak az eredmények.

Otthon is egyre jobban lopjuk be magunkat egymás szívébe a pindúrokkal, néha persze fel kell vennem a szigorú szerepet, de utána megint nagy a szerelem. Ma a reggeli üdvözlésre Finntől válaszként azt kaptam, hogy "Ani, nagy a popód", amiért cserébe egy csikizés járt. Phoebe sosem mondana ilyet, inkább csak kuncog a tesó beszólásain. A mai vacsora közben pedig én mosolyogtam egy jót miközben gulyáslevest(!!) kanalazgattam. Finn épp durcás kedvében volt, úgyhogy Tündi kérdésére, miszerint finom-e a gulyás, egy határozott NO volt a válasz. Közben pedig úgy lapátolta be a levest, mintha kötelező lenne, majd 1 perc múlva jött a "kéjekszépenmég".

A magyartanulósdi halad, Mamával már jó ideje csak magyarul beszélgetnek, többnyire egyszerű tőmondatokban, vagy 1-1 szóval. Ma a "kélek szépen nokedlit" ütötte meg a fülemet. Zabálnivaló, ahogy különbözőképp selypítenek, Phoebe az "Egy-kettő-hálom", Finn az "Egy-kettő-hájom". De megy már a és sok egyéb hasznos kifejezés, mint "bumbujnyák", "Csukd beja szemed" vagy "MAGASABBJAAA" amikor a kinti trambulinon ugrálunk. Szülinapi ajándék volt a 2,5 méter átmérőjú  óriási ugrálócsoda, amin az elmúlt 2 hétben 2x sikerült pattognunk, azóta ugyanis non-stop szakad az eső. Ők persze mindig megpróbálnak meggyőzni, hogy ez nem probléma, a múltkor még 2 törölközőt is kivittek, hogy felszárítsák a nagy esőtócsát.

Zajlik hát az élet, már csak 3 hónap a hazautamig, addig pedig munka és sok-sok babázás a terv. Tényleg nem lehet őket megunni :)