Google maps 3D

Újra az élők között. Kezdem akkor ott, ahol abbahagytam.

VIGYÁZAT! HOSSZÚ BEJEGYZÉS! :)

Az elmúlt időszakban rengeteg helyen jártam, a munkakeresés őrületében pedig alig jutott időm a gép elé ülni. Igyekszem mindent pótolni, és olyan részletességgel leírni, hogy megpróbáljátok átélni, mi működik itt.
2 hete hétvégén átruccantunk Cheltenham-be, ez egy közeli városka, ahol eltöltöttünk egy délutánt. Magyarságomhoz méltó módon végig dideregtem, míg a pöttömökre egy pulcsit is alig lehetett ráerőltetni. Mondjuk, lehet, hogy ha én is maratoni távokat rohangálnék, akkor nem lennének ilyen problémáim. Phoebe még egy kerítést is átugrott, hogy 10 pennyvel gazdagabbak legyünk.

Vasárnap eső, úszás, játék – megint.
A következő hetet azzal kezdtem, hogy a gondosan megfogalmazott, anyanyelvi lektor (Adam) által átnézett önéletrajzomból egy tonnányi kupacot nyomtattam, és útra keltem. Először Evesham boltjait és kávézóit jártam végig, keresve azt a helyet, ahol a következő 1 évemet eltölthetem. 2 nap kitartó járkálás után rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan egyszerű a dolog, mint én azt képzeltem, illetve, hogy a munkáltatóknál az sem előny, ha szakadó esőben, esernyőt ki-be csukogatva túrázok. A leghosszabb utam a városszéli McDonaldsba vezetett, ahova oda-vissza másfél órát vánszorogtam, hozzátenném, egy olyan útvonalon, ahol egy idő után már járda sem volt, konkrétan egy 4 sávos sztrádán mentem robogó kamionok mellett, az életemet kockára téve. Mindezt azért, hogy 10 másodperc alatt lerázzanak, és azt mondják, hogy pályázzak online.

Az idegrohamtól egyedül a következő dolog mentett meg:

Ezt egy jószívű almafa tulajdonos tette ki a háza előtti bokorra, minden arra járó vehet az isteni, savanykás házi almából. Létezik még emberi jóság a Földön :)

A szülinapom reggelére elértem azt az állapotot, hogy a lábam sajgott, 60 önéletrajztól megszabadulva pedig pihenőnapot rendeltem el magamnak, úgyhogy szép ruhában, frissen vágott hajjal --- elmentem beiratkozni a háziorvoshoz...hehehe azt hittétek, hogy napot loptam, mi? Nincs itt nekem arra időm.

Másnap Stratford upon Avon-be utaztunk Mamával, további 50 önéletrajz kíséretében. Reggel Tündi vitt minket át kocsival, Adam pedig hazahozott iskola után. A 2 közti 9 óra hosszában megintcsak boltokban és éttermekben, teaházakban, kávézókban próbálkoztam, el is fogytak az önéletrajzok hipp-hopp – a mérleg tehát 110 eddigre. Közben azért turistáskodtunk is egy kicsit, meg ebédeltünk a folyóparton – humuszt vettem a rozskenyerem mellé – már nem a talajkolloid tartalmú gilisztatermékre gondolok, hanem a csicseriborsóból készült kenceficére, ami az itteni egyik kedvenc szendvicskrémemmé nőtte ki magát azóta. Van belőle vagy 10 féle ízesítés, és csupa természetes.
Ha már itt tartunk, az angolokra azért inkább az édes száj a jellemző, van nekik rengeteg édességboltjuk, meg pékségük mindenfelé, na de majd mindent a maga idejében.

Még péntek este csörög a telefon – az egyik Stratfordi helyről telefonálnak munkaügyben, interjú lezsírozva hétfő délelőttre. Nemsokkal később mégegy ugyanaznapra az egyik teaházból - izgatottság tehát megvan a következő hétre gondolva.

Szombaton jutott idő arra, hogy megünnepeljük, milyen őskövület lettem. Ebédelni a Pizza Hut-ba mentünk Stratfordbe, én lazacos sajtos tésztát ettem, uhhh...



Aztán az ASDA nevezetű bevásárlóközpontban kötöttünk ki, ahol bugyi-zoknitól kezdve az élő mókusig minden volt. Fura, de tényleg el lehet tölteni egy napot egy ilyen helyen. Vasárnap a szokásos úszás mellett tanulgattunk a kicsikkel, már egész jól mennek a betűk, van nekik mindenféle játékuk meg szerkeberkéjük gyakorolni. 

Tanulás után fáradtan

Az Abbey Parkba is kivittem őket, visszafelé juharfa-helikoptereket gyűjtöttünk egy fa alatt, miközben esett az eső – picit újra én is gyereknek éreztem magam. Adam persze finom vacsival várt minket estére, én citromos halfilét ettem salival, meg krumplival, a diétát itt sem nehéz tartani.

És eljött a várva várt hétfő; reggel a pindurokkal együtt én is autóba szálltam, majd Stratford utcáit róttam délelőtt 11-ig – a teaházas interjúmig. Konszolidált haj, smink, egyszerűség volt a recept – a hely egy igazi kis tradicionális teázó, próbáltam hát bevágódni. A főnök szoknyás kötényes egyenruhában, főkötőben várt, mint ahogy minden más pincérlány is a teaházban. Minden nagyon jól ment, kb 20 percet beszélhettünk, majd úgy váltunk, el, hogy hamarosan keresni fog. A másik interjúm délután 2kor volt a „Hole in the Wall” nevű olasz étteremben (Adam szerint Hole in the Arse..), ott is minden sínen volt, próbanapra is behívtak szerdára – mérleg 100%.

Délután 5kor az iskola előtt csücsülve vártam, hogy Adam jöjjön értem és a gyerekekért, majd újabb jó hír: behívtak Adam iskolájába egy teljes napra, egy tanársegéd mellett lehetek egész nap, majd leinterjúztatnak, és később akár állás is lehet a dologból. Yaaaayyyyy!
Az egyetlen bibi már csak a délutánra kialakult 39 fokos láz és rosszullét...
Estére a fejem majd szétszakadt, az egyetlen dolog amire vágytam, hogy kialudhassam magam a másnapi 5:30-as ébresztőig. Ez természetesen lázasan pont annyira sikerült, hogy 20 percenként felriadtam, néha pedig a tetőtéri ablakomon bámultam a csillagokat, és vártam, hogy mikor vág végre valaki fejbe. Láz ide vagy oda, másnap kiskosztümbe és magassarkúba bújtam, a kontyom mellé már csak egy szemüveg hiányzott a titkárnő kinézethez. Látni kellett volna az ikreket mikor megláttak így: Aniiiiiiii mi ez??
A Shipstonban töltött egy nap (ez az iskola neve) nagyon tanulságos volt, több órára is beültem, figyeltem, hogy folyik az angol tanítás. Költői képekről és propagandáról tanultak, különböző sikerrel, de nagyon érdekes volt mindent angolul hallgatni. Az itteni iskolában a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek is a többi gyerekkel együtt járnak iskolába, így nagyon vegyesek az osztályok. Az iskolát egy 8.-os kissrác, Sebastian mutatta meg Nekem. Sebastian Asperger-szindrómás, ami az autizmus egy enyhe formája, hihetetlenül szeretetreméltó és értelmes gyerkőc, teljesen szerelembe estem.. :) Mindenfelé elvitt, megmutatta a termeket, laborokat, az ebédlőt, a kertet, a dráma színpadot, a dísztermet és néhány titkos helyet, amiket ő szeret. Meglepően sokat tudott a technológia laborban készült dolgokról, van vagy 7-8 satupad, teljes asztalos felszerelés, lézeres vágógépek, fűrészgépek – minden ami kell. Ő épp egy 2 méteres rakéta elkészítésén dolgozik, hobbiból, délutáni szakkörön. Az iskola nagyon jól felszerelt, ami persze az ittenieknek normális, de a zene teremben található DJ pultok, dobfelszerelések nálam kiverték a biztosítékot. Osztályonként minden gyerekre jut egy szintetizátor és egy gitár, és ezen kívül választhatnak még vagy 100 másik hangszer közül, a suli épp most kapott új ukulele-ket. Beszarás.



A Sebastiannal töltött néhány órát nagyon élveztem, utána elköszöntünk és az idő többi részét Maria-val, az egyik tanársegéddel töltöttem, aki nagyon kedves volt, mindent elmagyarázott. Az egyik órán annak is szemtanúja voltam, mit csinálnak a kezelhetelen bunkókkal, miután az egyik végzős gyerek folyamatosan visszapofázott a tanárnak, majd kidobta a tollát az ablakon az óra közepén. Levittük a bünti szobába, kapott egy kis plusz feladatot a drága, egy másik kölökkel együtt. Hát ilyen is van.
A nap végére eléggé elfáradtam, voltam egy gyűlésen is, megebédeltem, le is interjúztattak már addigra, és tanulnivalót is kaptam azzal az instrukcióval, hogy remélik, hogy nemsoká ki tudjuk tölteni a papírokat is, úgyhogy igyekezzek mindent beszerezni minél hamarabb. Nemsoká tehát hivatalosan is önkéntes tanársegéd leszek, 12 alkalmas tréninggel kezdődik majd a dolog, onnantól pedig már csak egy lépés a fizetés. Ennek érdekében pénteken ismét útra kell majd kelnem, na de arról majd később.
3:10 – kicsöngetnek, vissza a tanári szobába. Néhány perces várakozás után rezeg a telefonom: a teaházból keresnek. Enyém az állás!!!! Bonyolódnak a dolgok – hogy fog együtt működni a 2? Ezen most még nem aggódok, örömmámoromban már rögtön másnapra rábólintok, hogy írjuk alá a szerződést, így az olasz éttermet lemondom és bízok a legjobbakban. Másnap tehát megint utazás Stratford-be, még mindig betegen, de elszántan mosolygok a találkozónkon, körbevezettek, megmutattak mindent, mi lesz a dolgom. Kiskönyvet is kaptam tanulni (így már 2 is van), és egyenruhám is lesz holnapra. Merthogy holnap lesz az első munkanapom. A beosztásom nem is lehetne csodásabb, heti 35 órát fogok dolgozni, 2 szabadnapom lesz, egy hétköznap és egy hétvégi nap – csütörtökönként tehát átvedlek intellektuális önmagammá, és Shipstonban leszek trainingen, vasánaponként pedig babysitterkedek. Lássuk hát!

Csütörtökön takarítottam itthon, kinn pedig kb 30 fok volt, akárcsak pénteken, amikor is megint elutaztam egy kártya miatt, amit be kell szereznem az itteni munkavállaláshoz. Reggel emeletes buszra szálltam és gyönyörű tájakon keresztül átzötyögtem Worcester-be. A városka nagyon szép, főleg ilyen ragyogó gyönyörű napsütésben. A job centre-es intézkedés után még jó néhány órát ellézengtem, fotózgattam, és az új 50 penny-s szemüvegemben feszítettem. A Worcester Cathedral különösen gyönyörű.

Worcester Catherdal

Worcester Cathedral belülről










Most pedig ki a szabadba megint. Szeretjük az októberi angol nyarat :)