Tea-egyenlet

Az egyik mai vendégtől valami újat tanultam az emberi gyomor méretéről.

Most mindenki képzeljen maga elé egy átlagos méretű nőt. Nevezzük Lois-nak. Lois körülbelül 1 héttel ezelőtt lépett be először a teaház ajtaján, és ezzel együtt az életembe, amikor is megrendelte, majd megitta az első teáját nálunk. Ekkor kezdődött a szerelem Lois és a teák között.


No pont ilyen teáskannákból szolgálunk fel, csak a pöttyök nélkül, pedig tudom, hogy az a legjobb része, de sajnos nem túl 40-es évek. 1 kis kanna 600 ml teát produkál, ami kb 4 kis csészényi.
Amint Lois befejezte a teáját, fizetett, majd elment. Meg kellett állapítanunk, hogy szegény nem teljesen normális, úton útfélen beszélgetni akart, legtöbbször értelmetlen dolgokról, hadarva, úgyhogy távozása egy nagy mély lélegzettel párosult. DE!


1 óra múlva visszatért, valószínűleg kiürült gyomorral és húgyhólyaggal, ugyanis rendelt még 1 teát 2 személyre (+600 ml) és kért mellé egy kanna forró vizet hígítani, aminek a felét meg is itta (+300 ml). Arról, hogy a teáskanna kiürült, az egész teaház értesült, ugyanis az utolsó cseppek kipréselésekor fejreállította a tesákannát, aminek a teteje óriási csörömpöléssel a csészére esett. Szegény Lois nem számolt a gravitáció jelenségével - biztos nem tudott már koncentrálni a másfél órán belül elfogyasztott 600+600+300 ml = 1500 ml folyadéktól, amit magáévá tett. Na de akkor megintcsak integetni látom - és igen, Lois MÉG EGY teát rendelt, fel is szolgáltam neki a további 600 ml-t, amit az utolsó cseppig meg is ivott - természetesen az extra forró vízzel (+300 ml). Közben a főnököm megjegyezte, hogy bizonyosodjak meg róla, hogy tudja, merre van a WC.

A záróegyenleg tehát 2400 ml, kicsivel több, mint 2 óra alatt. Tevéket megszégyenítő, én azt mondom.

Megjegyzések

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fú... Én ezt akkor se tudnám utána csinálni, ha fizetnének :) Épp tegnap mondta a főnököm, hogy azért van ennyi bolond Angliában, mert a válság miatt sok elmegyógyintézetet bezártak. Igen, a betegeket pedig kiengedték, boldoguljanak ahogy tudnak. Persze Lois lehet, hogy nem bolond csak szomjas volt aznap :D :D Nem lehet, hogy sportoló??? És edzés után nálatok frissül föl :)

      Törlés
    2. óóóó hát te tuti nem :D:D:D:D az elmebetegeket pedig énis érzékelem, stratfordban is rohangál 1-2..
      Lois azóta visszatért már, és a saját rekordját döntögette az aznapi 4 kanna teával. de most nem kért mellé extra vizet, szóval fej-fej mellett halad magával

      Törlés
  2. Többféle megoldása van a problémának.

    1. Valaki, talán egy perverz gyepmester hetekig tartotta fogva Loist és szomjaztatta úgyhogy a végén már olyan lett belülről mint egy aszalt szilva. szerencsére egy kóbor kutya akit szintén éheztetett és szomjaztatott kirágta a kis ház ajtaját és sikerült megszöknie. Ahogy kiszabadult az első dolga volt pénzt szerezni hogy el tudjon menni a kávéházatokba és ihasson, lévén ez volt a legközelebbi folyadékutánpótló hely. Ezért kellett tehát a sok folyadék, hogy pótolja a szomjhalál szélén a hiányzó folyadékot.

    2. Mivel az ember 60%-a víz és számolva azzal, hogy Lois egy átlagos súlyú teszem azt 65 Kg így Lois víztartalma 65 x 0.60 = 39 kg vizet tartalmaz. No most ha a folyadékveszteség több mint a testsúly öt százalékát jelenti (3.25 kg), komoly fizikai rosszullét lép fel, szédülés, fejfájás, hányinger kerülgeti az embert, valamint bénító gyengeség és mentális zavartság innen a furcsa viselkedés. Nem csoda hát hogy nagyjából két és fél liter vizet hörpölt fel, hisz szüksége volt rá.

    3. Talán az Endorf bolygó titkos kémje és egy átlagos szervezet víztűrését vizsgálta saját magán Lois.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D:D:D:D
      Hát milyen kár, hogy ezt a kommentet csak most vettem észre :D:D 6 nappal kevesebb jutott az életemből arra, hogy kiélvezhessem eme 3 elmélet mélyreható gondolatait. Bátyó...nincsenek szavak. Nincsenek.
      BBBÁÁÁHÁHÁHÁHÁ

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések