Süt! Süt! Süt!

Jelentem ma bikiniben napoztam a kertben. És égetett a nap! 18 fokos angol pre-nyár!
Üzenném az olasz tengerparton élvezkedő bizonyos egyéneknek, hogy gondoltam ma Szicíliára, amikor a szikrázó napsütésben a szomszéd tetőn levő szélkakast táncoltatta a szél... azért mégicsak Anglia ez, nem a riviéra.

A bőröm ettől függetlenül boldogan itta be az éltető napsugarakat, és a hófehér lábaimat is elővillantva azon agyaltam, hogy amikor a paint-ben rákattintasz a fehérre, az pontosan olyan árnyalat, mint a sípcsontomról visszaverődő sugarak. Szerencsére már a napszemüveg is kéznél van, így nem szenvedtem retinasérülést - ki nem hagytam volna a ritka alkalmat, hogy az orrnyergemre ne biggyesszem legalább néhány perc erejéig.

A kellemest a hasznossal is összekötöttem, hát nincs nekem itt időm céltalanul a fűben heverészni - egészen pontosan egy 1 méteres acél papírvágóval vonultam ki a kertbe, a vagdalózás közben pedig egy angol színdarabot és interjúkat hallgattam a BBC-n, nehogy ellustuljon az agyam angoltanuló részlege. Sosem hagyom inger nélkül; ha épp nincs semmi angol olvasni-hallgatnivaló a közelben, akkor olyan megválaszolatlan kérdéseket gyűjtögetek fejben, amikkel másnap a munkatársaimat bombázhatom. 

Külön fejezetet igényel a nyelvvizsgára készülés során kifejlesztett egyéni módszerem, miszerint minden élő, mozogni képes angol anyanyelvű lényt befogtam magántanárnak - szabályokat magyaráztatok, szavakat mondatok ki, kivételeket követelek, fogalmazásokat javíttatok, és kényszerítem őket, hogy javítsák ki a nyelvtani és stilisztikai beszédhibáimat. Erről egészen pontosan a parazitizmus jelensége jut eszembe. De a módszer működik, és ők még élvezik is! Ajánlom minden külföldön tartózkodó ismerősömnek.

Az egyéni tanulási módszerek tárháza azonban csak akkor bővül igazán, ha az ember egy 5 éves ikerpárral él együtt - a múlt heti vasárnapomat tesztírással terveztem tölteni, ami végül egy kompromisszumos megoldás lévén egy narancssárga sátorban fekvéssel végződött. A könyveimmel együtt bevonultam, majd 1 perc múlva arra lettem figyelmes, hogy a pólóm alatt plüssállatok kezdenek halmozódni, majd amikor az már fizikailag képtelen volt többet befogadni, a tettesek pánikszerű kiabálásba kezdtek, "DOCTOR DOCTOR!"
Természetesen utána ki kellett műteni belőlem a sok állatot.

Nem mondom, hogy túl hatékony volt a teszt-töltögetés egy állatkerttel a gyomromban. De megérte.

Négy hónap, és az életem megint fordulatot vesz - félhivatalosan, majdnembiztosan. Már most tudom, mennyire fognak hiányozni ezek a megpróbáltatások. Mert most végre úgy érezhetem, hogy nem én vagyok a kicsi a családban. Egy hőn áhított kistesó hiányát pótolta az élet ezzel az 1 évvel, és nem is egy, de két kisördöggel. Mindennek oka van, tudom :)