Chattanooga choo choo

A 4. hét vége felé közeledek.

Azóta már van bankszámlám, és életem első csekkjét is megkaptam. Sőt, kapaszkodjatok – saját csekk-könyvem is van, annak ellenére, hogy a bankban egy finom mosollyal visszautasítottam..

A teázó imádnivaló, hihetetlen ezt leírni, de tényleg örömmel megyek dolgozni, és az egyenruhát is kimondottan élvezem.

1. Nem kell gondolkodnom reggel, hogy mit vegyek fel munkába

2. Nem kell gondolkodnom reggel, hogy mit csináljak a hajammal
3. Vonzza a bók-áradatot és az „oooh az én anyukám is ilyen fejkendőt hordott” típusú kijelentéseket, ami néha kimondottan vicces
4. Még viccesebb mikor látom, hogy a vendégek kommandóznak, hogy észrevétlenül lefotózzanak, bár van aki nem zavartatja magát, és arcon fényképez, mikor viszem neki amit rendelt. Ja és a turisták is előszeretettel pózolgatnak mellettem 1-2 fénykép erejéig.

A napi buszozás egyszerűen a szívem csücske, nem lehet betelni a látvánnyal. Természetesen az emeletes busz emeletének legelső ülésén szoktam terpeszkedni, mint egy dáma, teljes panoráma-kilátással. Utaztam már naplementében, napfelkeltében, szürkületben, lilaságban, és égő vörösben is. Csodálatos az itteni táj.

Viszonylag zökkenőmentes volt a betanulási időszak, a munkatársak imádnivalók, egyre jobb a hangulat így, hogy kicsit jobban ismerjük már egymást. Rajtam és a főnökön kívül még 1 állandó ember van, Tim, egy 50 év körüli pasi, rengeteget beszélgetünk, utazásról, Angliáról, erről-arról; időnként nagyon nyugis a teázó, olyankor lehet üldögélni és messzi tájakról ábrándozni. Tim 30 éven keresztül színházi hangtechnikusként dolgozott a főnöknőmmel és a férjével együtt, innen hát az ismeretség. Jut eszembe – Shakespeare színházába muszáj lesz eljutnom, szerepel az 1éves tervben!

A kimaradt sütikből rendszeresen kapok ingyen, hordozgatom haza szorgalmasan a csokitortát, diótortát, a muffinokat, vagy ami épp kimarad, ma épp egy pacman-re kísértetiesen hasonlító gluténmentes tortát hoztam, megért volna egy fotót. 

Tudni kell, hogy minden házi készítésű, a szamócalekvár is, amit a pincében muszáj volt lefotóznom, olyan kívánatos a szép csatos üvegekben. 

 A vendégekkel imádok beszélgetni, féligmeddig tudatosan is keresem az alkalmat és a megfelelő alanyokat a gyakorlásra. Meglepő módon nem voltak még nagy bakik félrehallás, meg nem értés ügyben, bár egyszer a nehéznek nem mondható „water” szó okozott nagy fejtörést, de végülis kikövetkeztettem, hogy mit akar a hölgyemény. A vendégeink nagy része idősebb korosztály, nagyon sok a visszajáró idős házaspár, és az igazi teaházi élményre vágyó 60-70 éves néni. No de azért szűrtem én már le rostos narancslevet agyonsminkelt 15éves kiscsitrinek... ilyen is van. De udvariasságot tekintve ő is hibátlan volt – ez a legszokatlanabb. Kissé már abnormális, azt hiszem.

Ami még abnormálisabb – egyik nap az újság címlapján arról olvastam, mekkora a munkanélküliség Angliában, és, hogy a szakképzettséget nem kívánó állásokra (mint pl az enyém), mekkora a túljelentkezés. Hihetetlen szerencsém van, hogy 3 hét alatt munkát találtam. 

Reggelente mostmár tudom, hogy 20 perccel buszindulás előtt kell indulnom, egyre szervezettebb vagyok, és az is kifejezetten jót tesz, hogy én öltöztetem a gyerkőcöket, fogmosás, fésülködés is az én reszortom.(Imádom a fogaikat mosni, bár nehéz, merthát..olyan pici!!!! ). Miután ők iskolába mentek, van időm rendbe szedni a dolgaimat, és legalább nem alszom el az időmet. Késés témakörben egyre jobb időket hozok, a buszhoz sprintelést már sikerült kiküszöbölnöm, de azért a „szánalmasan végigszáguldok a főutcán 1 perccel a buszindulás előtt” jelenség már megvolt. (Sose növöm ki)



A buszmegállóval szemben van egy charity-shop, azt hiszem erről még nem írtam. Óriási divatja van itt ennek, önkéntes alapon működő szervezetekről van szó, akik adományozott ruhákat, könyveket, berendezési tárgyakat, stb. árulnak jelképes összegért, a bevétel jótékony célra megy, a vásárló pedig pattog örömében, hogy milyen olcsón vásárol. Vettem már másfél fontért bőrövet, sőt már Tündinek is mert szerelembe esett az enyémmel. Nagyon kíváncsi vagyok, vajon mikor ér el otthonra is a charity-shop korszak hajnala.




Apu azt mondta, hogy csak kezdjem el ezt a bejegyzést, aztán úgyis jön magától.
Igaza volt.
:)