Lehull a lepel

Nem, nem ettem vattacukrot.
Micsoda meglepetés.

Az előző történet befejezéseképpen: vasárnap Worcesterbe mentünk Zitával, elmentünk a katedrálisba, ahol korábban már én is jártam, rendszeres olvasók már fotókat is láttak. Övbalesetet szenvedtem útban a játszótér felé, ahol hajókapitány lett belőlem, majd megint gyerek egy pár percre. Remélem a képek segítenek értelmezni ezt a neméppen hétköznapira sikerült mondatot.

Balra: Ani és a csintalan öv
Fent: Ani és a trambulin


Az elmúlt napokban ráeszméltem, mennyire hátráltat a blogírásban a naplószerű gondolkodás. Mindig mindent lemaradást bele akarok sűríteni a mondandómba; hát, sajnos rá kellett jönnöm, hogy erre tényleg képtelen vagyok. Gondolatcsírákat akarok kiadni magamból. Fontos eseményeket akarok megörökíteni. Emlékeket akarok örökké az agyamba betonozni. Ez az új vezérfonál.

Ma "Children in need day" van, egy nemzetközi összefogás, aminek a munkahelyem is része, így hát megint kamera elé kellett állnom. 2 teakészítés és felszolgálás között "tartsd kicsit följebb a csészét.."
"..gyere közelebb..BÍZZ BENNEM"- hangzik el a fotós szájából.. már azt sem tudom kinek pózolok, de időm sincs ezen gondolkozni. Utána felírja a nevem, majd elviharzik. Egy nap talán egy sárguló újságot elővéve azon fogok morfondírozni, hogy is alakult úgy az életem, hogy angol újságírók lencséjébe mosolyogjak.

Kezdenek a teendők a napi rutin részévé válni, sokat gondolkozom azon, hogyan is lehetne a meglepően felnőtt életformámat még hatékonyabbá és kiegyensúlyozottabbá tenni. Nyugalmat akarok. Belső békét akarok. Szervezettséget akarok!
Imádom a könyvet, amit elkezdtem, sikeres időgazdálkodásról és életvitelről szóló letisztult mű, talán a legjobb a témában. Egyike azoknak a könyveknek, amiket nem nagyon akarok letenni ha egyszer végre a kezembe akad. A héten a munkából hazafelé annyira szerettem volna magamévá tenni az újabb és újabb oldalakat, hogy a buszon ádáz harcot vívtam a vidéki utak kátyúival és a buszsofőr vezetési stílusával, de rá kellett jönnöm, hogy ha a szemem már fizikailag képtelen követni betűket, akkor tényleg nincs mit tenni. Ilyenkor hajlamos vagyok felidegesedni 1 másodperc alatt, úgyhogy feladtam a küzdelmet. Majd itthon.
A cél a következő: napi teendőimet értékrendemmel párhuzamban megtervezni, és a sürgős dolgok mellé a fontos dolgokra is időt szakítani. És akkor majd minden más lesz :)

Rengeteg dolog kavarog a fejemben.
Kíváncsi vagyok, mennyit ér a nevelésem, amit Finn és Phoebe tőlem kap. Találtam egy fotót a múltkor, tavaly karácsonyról; le lehetne vezetni róla a Finnel való kapcsolatomat evolúcióját...

 

                                2010                                                                       2011

Kíváncsi vagyok, mikor lesz belőlem tanársegéd végre valahára. Hogy szeptembertől tanulni fogok-e. Kíváncsi vagyok, hol leszek fél év múlva. Kíváncsi vagyok hol leszek 10 év múlva.
1 év Evesham - ki tudja mi jön ezután.
Fogok még valaha megint azon fogok morfondírozni, mennyire zöld itt minden, és milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen táj vesz körül? Talán még ez alá a fa alá is letelepedek majd még egyszer..?



Talán.

Mai filozófiaóránk véget ért. Köszönöm a figyelmet!